3-as metró

címke rss

Sokan nevetnek Gyurcsány legújabb kampányötletén

Itthon2017.11.02, 11:47

Meglepődtünk Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán, mivel a tegnap kitett posztjában, a megbízhatóságáról és szavahihetőségéről híres politikus épp azzal kampányol egy animációs filmen keresztül a DK nevű mikropártjának, hogy ha 2018-ban őket választják, akkor egy biztonságos 3-as metróra szavaznak. A DK elnöke azt az ötletét is felmelegítette, hogy elvenné a határon túli magyarok szavazati jogát, akiket egyébként 2004-ben egyszer már elárult. Felidézzük hát a „régi, szép gyurcsányi időket” és néhány „baloldali sikertörténetet”.

Bolla Tibor: Ez egy sokk lesz Budapestnek

Itthon2017.10.19, 16:11

Természetesen a 3-as metró vonalára érkező szerelvények között lesznek olyanok, amik teljesen újak lesznek, mivel az orosz cég talált olyan rossz állapotban lévő kocsikat, amiket már nem lehetett felújítani, ezért utánygyártásra volt szükség - mondta Bolla Tibor a Századvég Gazdaságkutató konferenciáján. A BKV vezérigazgatója közölte, hogy egy óriási sokk lesz a fővárosnak a 3-as metró vonalának a felújítása.  

Terelések a 3-as metró felújítása miatt hétfőtől

Itthon2017.10.08, 19:52

A 3-as metróvonal jövő hónapban kezdődő felújításához kapcsolódóan hétfőtől, várhatóan november 5-ig, időszakos "mozgó terelések" lesznek a pótlóbuszok közlekedését segítő forgalomtechnikai eszközök telepítése miatt - közölte a BKV Zrt. vasárnap az MTI-vel.

A BKK nyilvánosságra hozta, hogyan pótolják a 3-as metrót

Itthon2017.10.04, 20:33

A 3-as metró felújításának első szakasza novemberben kezdődik, és várhatóan egy évig eltart.

A metró pótlása miatt több buszsofőr kell

Itthon2017.09.04, 04:42

Az M3-as metró rövidesen kezdődő felújítása miatt újabb buszsofőrök kellenek majd a BKV-nak, ahol az optimálisnál már most is kevesebb, de a működést még nem veszélyeztető számú autóbuszvezető van - írja hétfői számában a Világgazdaság.

Videofelvételeken keresik a 3-as metró ajtóhibáinak okozóját

Itthon2017.08.24, 07:50

Továbbra is idegenkezűségre gyanakszik a BKV a 3-as metró felújított orosz szerelvényeinek ajtómeghibásodásainál, a fedélzeti térfigyelő kamerák felvételeit elemzik a szakemberek, hogy kiderítsék, „babrálta-e valaki a vésznyitót” - mondta Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek.

Csütörtöktől forgalomkorlátozások lesznek a Nyugatinál

Itthon2017.08.22, 20:35

Csütörtöktől várhatóan október 31-éig forgalomkorlátozások lesznek a budapesti Nyugati téren, mert elkezdik a 3-as metróvonal felszíni pótlásához szükséges út- és forgalomtechnikai munkákat - közölte a BKV Zrt.kedden.

Újra a teljes vonalán jár a 3-as metró

Itthon2017.08.20, 09:25

A BKK vasárnap jelentette be, hogy pótlóbuszokat indítanak a 3-as metró Újpest-Központ és a Lehel tér megállók között. 

Újra jár a 3-as metró

Itthon2017.08.16, 07:12

Baleset miatt a Deák Ferenc tér és Árpád híd között nem járt a metró a reggeli csúcsforgalomban.

Október végén, november elején kezdődik a 3-as metró felújítása

Itthon2017.08.16, 04:15

Várhatóan október végén, november elején kezdődik a 3-as metró infrastruktúrájának felújítása - írja a szerdai Világgazdaság a Budapesti Közlekedési Zrt. közlésére hivatkozva.