A svéd márkát felszámoló cég szerint 6-7 komoly érdeklődő van Saab iránt, köztük egy müncheni autógyár is.
Kínai, indiai és török cégek mellett állítólag a BMW is felbukkant a Saab után érdeklődök között. Erről a Saabsunited nevű oldal számolt be a felszámoló cég legutóbbi sajtótájékoztatójára hivatkozva, amelyen elhangzott, hogy az eddig ismert érdeklődők között felbukkant egy német, müncheni központú cég is. Nem kell hozzá sok fantázia, hogy e mögött a BMW-t lássa valaki, ugyanis a bajorok korábban már kötöttek egy együttműködési megállapodást a Saabbal a Mini padlólemezének átvételéről, de jól jönne a német cégnek a Saab kereskedői hálózata a gyártókapacitása és természetesen a márkanév is, hiszen nem titok, hogy a BMW több elsőkerék-meghajtású autót szeretne és ehhez remek megoldás lenne egy új márkanév a Mini mellé.
A decemberben csődöt jelentett Saab vevőjelöltjei között van a kínai Youngman autógyár is, amely 2 milliárd koronát, hozzávetőleg 270 millió eurót (mostani árfolyamon durván 78 milliárd forintot) kínál a svéd autógyárért. Ugyancsak az érdeklődök között van az indai Mahindra és egy török cég is. A felszámoló közleménye szerint nem biztos, hogy a legjobb árat kínáló cég lesz a befutó, ugyanis figyelembe veszik a hitelezők, az alkalmazottak és a helyi régió igényeit is, így az a cég veheti meg jó eséllyel a szebb napokat látott svéd márkát, amely - nem kevés tőkeinjekció mellett - Svédországban indítaná újra a gyártást.
A Saab tavaly decemberben kért csőeljárást maga ellen, miután november óta nem fizetett bért a trollhättani üzem 3500 alkalmazottjának, és több milliárd eurós tartozást halmozott fel a beszállítóival szemben. Az autógyár kisebb-nagyobb megszakításoktól eltekintve április óta nem termelt. A Saab többségi tulajdonát 2010-ben vásárolta meg az időközben Swedish Automobile-re keresztelt Spyker Cars a General Motorstól.
A Saab Automobile vezérigazgatója, Victor Muller, aki egyben a Swedish Automobile tulajdonosa, több kísérletet is tett a vállalat működési forrásainak előteremtésére kínai - többek között a Youngman - és orosz befektetők bevonásával, ami azonban főként a résztulajdonos General Motors ellenállásán minduntalan meghiúsult. A GM rendre megtagadta azoknak a licenceknek az átadását, amelyek a jelenlegi Saab-modellek előállításához kellenek, mert tart a svéd kocsik versenyétől a kínai piacon, ahol a GM-nek igen erősek a pozíciói.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Michelisz: A világbajnoki cím lehet a cél
A hungaroringi WTCC futam győztese a magyar közönséggel ellentétben nem haragszik Tarquinire, de abban biztos, hogy mostantól ő sem bánik kesztyűs kézzel az ...
Mégsem kell lecserélni az elsősegélydobozokat
Hetek óta hatalmas a kereslet az autók kötelező tartozékának számító elsősegélydobozok iránt, amelynek hiánya vagy tartalmának lejárt szavatossága miatt helyszíni bírság ...
Átverés a postaládákba rejtett traffipax
Egy lánclevél szerint a rendőrség postaládáknak álcázott traffipaxokkal próbálja növelni bevételeit, illusztrációként egy Zsámbékon készült fénykép színesíti a ...
Napellenzőre vetített navigáció Japánból
A Pioneer fejlesztése egy lézeres vetítő, amely minden eddiginél látványosabban, a szélvédő egész felső felületére képes kivetíteni a navigáció képernyőjét és más ...
Kapust nem lehet ennél jobban átverni
A Costa Rica-i futsalos, Zuniga zseniális gólt lőtt a brazilok ellen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Utolsó erejükkel menekülnek a tévéktől
A Sony leépít, a Sharp az Apple-höz dörgölözik. A tévében nincs pénz.